Magány

Hónapok óta van egy kínzó, kellemetlen, szomorú érzésem, amitől úgy érzem életem teljesen sivár tud lenni.

Valami olyan hasonlatot tudok elképzelni, hogy adott a mi Földünk, a teljes lehetőségekkel, hogy egy virágzó, zőld és életteli bolygó legyen, tele mindenféle növényekkel és állatokkal, hogy akár egy földi paradicsom legyen. És mégis helyette üres, élettelen, sivár, kietlen sivatagok vannak.Nagyjából ez az érzésem van a jelenlegi életemmel kapcsolatosan pár hónapja. 

Magányosnak érzem magam. Nincs egy lány akit nem csak szeretnék de szerelmes is lennék belé, aki élettársam lenne, és aki ugyanezeket az érkéseket viszonozná és aki megbecsülne és értékelne mint egy férfit. Ez a hiányérzet pedig szomorúvá, boldogtalanná, üressé tesz és erőtlenné... És még más érzéseket is felébreszt bennem, félelmetes érzéseket is, dühöt, haragot és vágyat arra, hogy romboljak, törjek-zúzzak... De ezek az érzések inkább csak azért vannak mert fájdalmas ez a magány, amilyen fájdalomtól egy vadállat dühöngeni és megvadulni tudd.

Sokszor akkor jut eszembe ez az érzés amikor megállok egy pillanatra a szokásos, hétköznapi teendőimből és nincs semmi dolgom amit meg kell csináljak. És ilyenkor érzem, hogy van valami ami talán hiányzik, ilyenkor törekszik elő ez az érzés, és nem tudom mit kezdjek vele. Sokszor megszokásom miatt azt csinálom, hogy elfoglalom magam valami szorakoztató dologgal vagy tovább hajtom magam valami teendőkkel ahhoz, hogy elhalgattasam és eltereljem a figyelmemet erről az érzésről. Ideig óráig sikerül is, amig újból nem lesz amit csináljak és akkor megint szembe kell nézzek magammal.